Már sok akcióról nem adtam hírt, de most épp időben vagyok: ikea-ban ismét meleg ételt lehet kapni 100ft-ért.
10db húsgolyó, főtt krumlival. Február 7-ig.
Ha van family kártya a rakonságban/baráti körben, még egy kávéval lehet teljessé tenni.
Nézni kell az ikea-s akciókat, mert rendszeresen van meleg étel 100-ért (paradicsomszószos tészta, húsgolyó). Onnan lehet legbiztosabban tudni, hogy van aktuális ajánlat, hogy az Örsön a punkok csapatostul mennek ikeába.
Ez meg a másik, ami az imént azeszembe jutott.
Tegnap igazán pocsék egy nap volt. Dolgozni kellett, kint meg ragyogott a nap, állati szép hó borította minden. Összevesztünk a főnökkel. Nekem ehhez már semmi kedvem, közben lelkiismeret-furdalásom van, hogy kicseszek a többiekkel. Éjjel alig aludtam, mert a másik munkámon is dolgozni kellett, s várt rám egy gyerekvigyázás is munka után - ahol a Deme rettenet sírós, előre rettegtem.
A vége ennek meg az lett, hogy egész elvoltunk a gyerekkel, kisebb tragédiákat leszámítva (1 órás fülembe sírás, nagy fejseb az asztaltól, a nagyobbik közölte, hogy hogy jövök én ahoz, hogy megmondjam neki, mit tehet mit nem - ha akarja összefirkálja a harisnyáját, menjek innen, ilyenek). De tök jó volt, amikor a Kisvakondott néztük és a két gyerek egy bébiételből evett, mikor Liza kergetett az asztal körül és visongtunk és Deme is kacagott, mikor a Deme elaludt a kezemben és álmában simogatta a karom, meg ráhajtotta a fejét a mellemre, meg Liza mellettem ujjszopogatva hallgatta a mesét és vagy fél órán át mindkét gyerek aludt, egyszerre.
Mikor kimentem, ropogott a hó a talpam alatt, fáztam, csípett a hideg, csak úgy ömlött a hó, késő volt. Lesiettem a kisföldalattihoz. Oktogonon leszálltam, vettem a BurgerKingben egy teát és a Deákig elsétáltam vele a hóban. Tele voltam energiával és a teától abszolút nem fáztam. Olyan volt, mint valami szerelmes karácsonyi filmben. A havazás miatt ebbe a városba terelték a gépemet, kivettem egy szobát és most ténfergek egyedül. A sarkon nem botlott belém a királyfi, sem a szálloda üres, félhomlyos bárpultjánál sem csak mi ketten próbáltunk felmelegedni, két magányos szív, akik ebben a zord időben lángba borulnak. De annyi baj legyen.
Azért hátha fogom írni.
És eszembe is jutott rögtön két téma.
Végülis a napokban is történnek jó dolgok - talán azért kéne írjam, ha erőltetés is, hogy meg is lássam.
A kolléganőm kezdte, Alex. Hogy szívesen becseréli a fém 200asainkat apróra, mert ő gyűjti. Örömmel, mert olyan csúnya, inkább ne legyen nálam.
Aztán eszembe jutott, miért is ne, én is, milyen okos gondolat. Ahány kétszázast kapok, azt elteszem. Épp a lecserélés időszakában volt, hirtelen nagyon pörögtek a 200asok.
Egy hónap alatt bő 10.000Ft-nál tartok és én nem is kértem senkitől, hanem csak ami hozzám bejön, azt teszem félre. Kivétel nélkül.
Találtam egy cukortartót, abba dobom. Úgy döntöttem, mikor megtelik, akkor valahogy magamra fordítom azt a pénzt. Kb. tele is lesz ezzel a 10.000Ft-al. Most ebből állom majd a fodrászt és a pedikűrt. Alig várom!
Legközelebb masszázs.
Alex elutazza.
Egy gond van vele, hogy nagyon fogy a rendelkezésemre álló összeg a tárcámból.
Életemben előszőr teszek félre.
Ezt is régóta érlelem magamban - legalábis azt,hogy kéne írni.
Most, hogy Zsuzsi rákérdezett a blogomra, ide tévedtem, és akkor már megírom.
Búcsúzni akartam. Meg nem is. Szeretném, ha tovább írnám, mert ötleteim azok volnának, mivel töltsem meg (azóta is megyek borért - amúgy a Tesco Expresszekben van chilei és ausztrál is 630ft körüli áron, ami nem rossz).
Amióta van pénzem, valahogy nem írok ide. És nem mert nem vagyok hiteles, olyanról prédikálok, amit nem tudok. Bár van keresetem és most spórolni is tudok (hazaköltöztem, hogy meggyorsítsam az adósságok letudásának folyamatát), azért elég keveset keresek ahhoz, hogy gond nélkül fussa kényeztetésre, szórakozásra. Megélek, és nem kell filléreket számolnom, ha a enni akarok,de meg kell gondoljam és nem járok dvd-t kölcsönözni, moziba, pedikűröshöz, stb.
Túlbeszélem. Szóval azért még abból a szempontból akár írhatnám is, hogy hogyan lehet kevés pénzből is urasan élni.
És itt jön a furaság. Istenbizony, amióta dolgozom és van pénzem, már nincs mit írjak. Már nem figyelek fel, csak erőszakkal olyan apróságokra, mint a szikrázó napsütés, dinnyeevés a hídon, leárazott jófajta sajt és a többi.
Egyrészt egyre több minden lett elérhetőbb közelségben, de még mindig nem tudom megengedni magamnak. Viszont már erősebben hiányzik, mert itt van az orrom előtt.
Kéne télicipő, gatya, frizura, masszőr, pedikűrös, virágos kendő, új laptop, mozijegy, dvd kölcsönzés, pulcsik, arcpirosító, meleget akarok enni minden nap, magazinok, fogkorona, trikó, bugyi, zokni, Nápoly, szilveszterezés, karóra, angoltanfolyam - a végtelenségig folytathatnám a sort.
Szóval itt vagyok egy csodákkal teli világ közepén és elvágyódom, hiányolok, és szomorú vagyok.
Nincs mit írjak, hiába is csinálok ide kívánkozó dolgokat, nem érek haza kicsattanó örömmel, hogy ez az, ez a boldogság.
Amúgy körülvesz a szikrázó hó, és idejét nem tudom, mikor volt ilyen szép testes hótakaró körülöttem. Isteni.
De hiányzik belőle, hogy jó cuccokban sétálgassak.
És hiányzik, hogy belehuppanjak, szánkózzunk, hogy kivörösedjenek az ujjaim az átázott kesztyűben.
Rég nem volt itthon, mert bármilyen picit is veszek, megmarad és szálkásodni kezd jó része - mindig hirtelen kívánom, aztán pár nap múlva leállok és nem fogy el. (Tudom, tegyem a fagyasztóba.)
De tegnap vigyáztam a Boriék gyermekeire és mikor Bori hazajött, csinált magának kakaót, amibe gyömbért reszelt.
Persze még nem próbáltam ki, de talán holnap reggelihez. Mindnesetre felkelt bennem a vágy a gyömbérre ismét, megint van a hűtőben.Most teát főztem belőle (pontosabban a zöld teához dobtam 1 szeletkét).
És eszembe jutott, hogy ide nem is írok semmit.
S miért lehet ez. Minél több időt szentelek annak, hogy örömöm leljem a világban, most ismét annál többet okoskodok magamban és közben tán elfelejtettem csak körülnézni.
Pedig tuti történtek szívmelengető dolgok az elmúlt napokban is.
Hát. Most akkor megmosolygom magam.
Ja, szoktam turmixba is, vagy összesütött szendvicsbe (megmaradt fél banános-gyömbéres kenyér). És egyszer kenyérbe is sütöttem. (De rég nem csináltam semmit.)
És ezt nem csináltam meg, de bámulatosan hangzik: korianderes-gyömbéres focaccia (Dalla cucina, per te.).
Meglehetős régen jártam itt. Kissé hiteltelen csóró is lettem - van fizetésem, még ha tényleg nagyon kevés is, azért az éhezéssel már nem kell számolnom. Bár nem futja másra, csak szállásra és ételre.
De most belefutottam egy blogba, ami valóban tippeket ad, mit tehet az ember, ha tényleg nincs pénze: http://szegenygazdagok.blog.hu/
És a ChefMaki - most olvastam a Velveten -, csinál olyan tanfolyamot (ha van rá pénzed, hehe), ahol kevés pénzből jó étrendet összeállítani tanít meg.
Akartam ide én is ilyen bejegyzéseket annó. De szakavatott sem vagyok és lusta is. Mármint tudok tápláló dolgokat olcsón csinálni magamnak, de azért ezek nem mindig gasztocsodák, én megeszem, és azért nem is rossz.
Én még tervezem írni időnként, de már tényleg csak arra szorítkozok, hogy miként lehet a luxus a részünk, ha nincs is rá pénz.
Aféle majális a Városmajorban, és most a véradóknak ingyen virsli, sör, lángos és ajándék jár.
Szombaton 10:00-tól.
A dolog úgy kezdődött, hogy anyuék kimentek egy hétre a húgomékat meglátogatni. Kikísértem őket a reptére, aztán már nem volt kedvem hazajönni. Így kint aludtam a régi szobámban. Reluxa van az ablakon. És feküdtem az ágyon, enyém volt egy egész lakás, a holdfény (valójában a közvilágítás) sávokban beszűrődött az ágyra. Olyan romantikus volt.
Akartam egy ilyet.
Ketten lakunk egy szobában, én a galéria alatt, Zoli a galérián. Nincs nagyon privát szférám, bár Z. rendkívül tapintatos. Valamikor írtam már, hogy átrendeztem a szobát. Sokkal jobb, de most még tovább fejlesztettem. Kitaláltam, hogy belógatok valami redőny félét. Sokat nem takar, de valamelyest kuckósabb, innen bentről legalábbis, meg át tud szűrődni rajta szépen a fény és így pl. caprira tudom képzelni magam.
Ikeában akartam venni, de nem volt, szerencsémre - legalábbis nem annyiért, amennyit szántam rá. Gondoltam majd obi, vagy ilyesmi, veszek gyékényt pl..
Tegnap anyunál szelektáltam a cuccaim közt, és találtam, majd elkunyeráltam egy bambusz rolót. Most itt lóg. Izgatottan várom, hogy elérjen idáig a napsütés és átszűrődjön. Már az alját nyaldossa. (Este már bevált - nem látom pontosan a rondafalú szemközti épületet, de átsejlenek a növények az ablakban, meg némi fény.)
Reggel beugrottam a csarnokba, a fővám téribe. Mostanában ezt tezsem, mert előtte megyek el biciklivel és rákaptam a kapros-túrós rétesre (pedig koránt sem tökéletes, és 195ft - de a kapor-túró kombináció teljesen rabul ejtett, meg elég is ennyi ebédre, mivel jól bereggelizek és zsírtartalékom is van a túléléshez).
Eddig mindig rögtön balra mentem, a zöldésgesek felé. Esetleg vettem az első szembejövő pultnál pogit, zsemlét.
Most jobbra kanyarodtam, mert feltűnt, hogy egy bizonyos Csarnok Greece Kft. standjánál sokan állnak, idősebbek - nekik meg nincs sokból gazdálkodni, hát tudhatnak valamit (most jutott eszembe, lehet piacokon ezt a taktikát kéne használni: lekövetni idősebbeket, hol vásárolnak). Tudtak. Van itt tejtermék, pékárú és sok más is. Én most csak a sajtokra koncentráltam, elterelték minden másról a figyelmem. Vannak Tesco márkás sajtok, nagyon izgik, meglehetős jó áron. És megtaláltam a város - tudomásom szerint legalábbis - legolcsóbb Grana Padano forrását. Nem emlékszem a pontos kilónkénti árra, a blokkból meg nem derül ki, hány deka lett a vége, hogy kiszámolhatnám, de 4000ft alatt volt, 3800- 3900 körül. Még egy kefírre (49ft) és egy különös, de finom tescos sajtra (129ft, lágy, krémes sajt ananász és manduladarabokba hempergetve, és még mézes is volt szerintem, édes) költöttem.
Csarnok Greece Kft., Vásárcsarnok
Mindjárt a főkapuval szemben, jobb kéz felé.
(Tudta valaki, hogy a csarnoknak egész rendesen szerkesztett weboldala van?)
A kemény sajtokról:
Tudom, elsőre drágán hangzik. De teljesen rászoktam pár éve. (Igazából minden egy hófehér, kemény juhsajttal kezdődött, amit Kaisersekben és Sparokban lehetett kapni, de már nem - teljesen odáig voltam érte). Nagyon szeretem a sajtot, de néha - ahhoz elég gyakran, hogy bosszantson - mégis megesik, hogy nem fogy el és elkezd megpenészedni. Ilyenkor körbevagdosom, és ráolvad majd valamire, de mégiscsak bosszant. Nos, a kemény sajtok ugyan egyszerre nagyobb erőforrást igényelnek, de végtelen sokáig elvannak a hűtőben és nagyon kevéssel is csodát lehet tenni - nagyon intenzív ízű. Nem kell ráreszelni mind a 20dekát egy kajára. Szóval hosszabb távon szerintem messze költséghatékonyabb, mint bármelyik puhább sajt. Az ízükről meg már nem is beszélve.
Fújt a szél (szellő), eső előtti szag volt - na jó: dehogy éreztem, de lett aztán zuhé -, forgolódtam. Nem bírtam elaludni. Feküdtem, korán volt (9 felé), álmos voltam és nem ment. Felkeltem. Kivettem a csoki-kockát a hűtőből - nem ettem meg végül reggel: beleharaptam és mégsem kívántam. Töltöttem a portói poharamba tejet. Lusta voltam meglangyosítani, pedig dukált volna. Félretoltam a szellőztetett kecskeszőrt, felültem az ablakba a növények közé. Leszálltam. Hoztam egy gyertyát is. Ezaz.
70% kakótartalmú bio csoki a Sparból: 150Ft. Viccen kívül. Egy tábla. Tiszta kakaó.
Egyuttal új rovatot indítok: szépségápolás.
Ez a legjobb és legtakarékosabb kozmetikum: tengeri só (vigyázni kell, mert sokban van mindenféle csomósodás gátló, adalékok)+olívaolaj (vagy dió, vagy valami más jó olaj). Sűrű péppé kavarom az ujjammal és szárazon átdörzsölöm a testem, arcom. Legjobb hagyni pár percet/negyed órát kb., de ez nem megy mindig. Radírozásra akkor is jó. Az olaj meg puhává tesz és illatos.
Másik verzióban mindez a kádba kerül. Fél kiló só+pár csepp olaj. Persze lehet csak só, vagy csak olaj is, meg lehet még fejelni fűszerekkel (levendula, menta pl.). A sós fürdőben el kell tölteni fél órát, húsz percet. Utána nem letusolni!
(Egy tapasztalat: dumáltunk egy pletykalapot lapozgatva Surányban, hogy mit csinálhatnék a rondán sebes lábammal, és akkor kinéztünk a cikkből, ami arról szólt, melyik olaj mire jó, hogy nekem a tökmag lenne ideális. Nos: a tökmagolaj sötétzöldre festi az ember lábát, vagy amilyét bekeni vele, a kádban meg marad egy zöld olajperem körbe, és szerintem büdös.)
Fél kettő felé szokás szerint megjött a napsáv a szobába. Gondoltam akkor most elmegyek nyaralni. Összekevertem a sót és a dióolajat, átdörzsöltem magam tetőtől talpig, letusoltam, lecsavartam magamról az inget, ráfeküdtem. Megfeledkeztem a testem csúfságairól, zavartalanul elnyúltam pőrén. Izzadok, néha egy kis szellő, rezeg a menta az ablakban, kinyíltak a kis fehér virágok, belesüt a szemembe a nap, lejjebb csúszok, így az ablak kereszt akármilye árnyékot vet a fejemre. Sós illat van a levegőben, csorog rólam a víz, perszel a nap.
Uhh, mennyivel jobb máris! Végre levegőn, mehetek haza. Lassan csordogáltam csak, egyenesítgettem a tagjaim, lélegeztem. Fel a Szabadság hídra, upsz, szél. Még lassabban. Ó. De ez csodálatos. Fekete és fodros a Duna. Jön egy uszály. Megvártam. Átment alattam. Ni, hihi, egy gumimedence vizipisztolyokkal a két Volkswagen között. De jó lehet nekik. Hú, de éhes vagyok. Megeszem a halat, meg a parikat, amit ebédre elmúlasztottam, mert nem azt kívántam. Na jó. Nekem itt kell ennem. Minek mennék haza, ott nem jó, itt meg isteni. Eltekertem a Kálvinra a pékig, vettem kiflit is. Vissza a hídra. Lekötöttem a biciklit, felkúsztam a - mi az, hogy hívják? A szegecses tartó izére. Előttem a Duna, lábaim alatt - hú, de retkes vagyok - a város, megy le - komolyan, épp akkor bukott le - a nap a Gellért hegy mögött. Hihetetlen fények, már semmi bajom, kifújt mindent a fejemből a szél, csipegetem a füstölt halat, rágom a szikkadt kiflit. Csodálatos. Jó ez a város. Az élet már majdnem megint szép.
Pedig ma valami nagyon különös napom volt. Annyira bepörgettem magam, nem is tudom igazán megmondani, min (a bénaságomon, töketlenségemen, hogy nem bánik velem kesztyűs kézzel a világ, hogy tuti lehetetlen alaknak gondolnak, etc., etc.). Egy hajszál választott el, hogy felmondjak.
Elképesztő egy hétvégém van, le vagyok nyűgözve. De most csak egy kis szelete érdekes a blog szempontjából:
Barátaim csinálnak egy kutyás szemléletmód tábort, Diósjenőn, tóparton sátrazva. Lecsalogattak, én meg nem álltam ellen. Pénteken munka után hazavágtattam - amennyire ezt lehet BKVval -, 5 perc alatt összepakoltam, összesütöttem a szendvicssütővel minden maradékom, szalvétába csomagoltam és irány Diósjenő. Sosem jártam erre. Lenyűgöző. Szuper volt az odavezető út is. Vácig semmi különös, ott át kellett szállni kis pirosra, ami rogyásig volt tömve emberekkel. Felszállok, pontosabban felkúszok, ott áll szemben Dave Gahan, van vagy 21 éves, párologtunk, meg szemeztünk, aztán beszédbe elegyedett velem - bár a zakatolástól egy szavát nem hallottam, csak, hogy adjam meg a számom.
Na, de nem is ez a lényeg (mármint dehogynem, de nem itt). De kár, mert még le sem írtam, mennyire jó volt a jenei állomáson várakozni is, meg éjjel a tóban holdfényben, pucéran fürdőzni, ülni a stégen és beszélgetni a hideg vizes törülközőbe csavarva és így tovább. Sajna ezeket át kell ugorjam, hogy végre a tárgyra térjek.
Szóval ott összefutottam a Győzővel, és mondta, megy másnap a lovakhoz, meg valami versenyre Csákvárra, menjek. Mondom jó. Naná. Úgyhogy hajnalban keltem, jól átfagytam éjjel a nyirkos hidegben (mert nekem ugye nyitva kell hagyni a sátorajtót, hogy a fejem kilógjon a holdat, meg felhőket nézve), leslattyogtam a közeli kempingig, álldogáltam a meleg víz alatt vagy fél órát, aztán ültem a stégen, nemigen ment a meditáció, megelégedtem azzal, hogy én megróbáltam, aztán csoportkép és elindultunk.
Ööö. Ja igen, hogy nem regényt kell írni.
Tehát elindultunk, és megálltunk reggeliért a boltban. 120Ft-ot költöttem, ezzel elnyerve Győző elismerését. Sokéves túlélési gyakorlatom első kézzel fogható eredménye: most előszőr ismerték el a tudásomat, őszintén. Mondjuk én is meglepődtem, mikor a pénztáros mondta az öszeget.
Egyszerűen megint minden tökéletes volt és tényleg elégedett voltam magammal: tápláló, tápanyagban gazdag, szuperolcsó és megfelelt annak a kritériumnak, hogy kocsiban, menetközben is el lehessen fogyasztani.
Jenei reggeli - 120Ft.
Alföldi kefír: 59Ft
Kifli: 20Ft
Egy kisebb fürt szőlő: 40Ft
(Még jobb, ha kb. +10Ftot rászánunk és veszünk - ha kapunk - korpás, vagy +50ftért magvas, barna zsömlét.)
Ja, az út lefelé persze nem volt ingyen, ezzel nem dicsekszem itt, de a tanulság ebből a kikapcsolódásból is az, hogy barátkozz, mert így lehívnak ingyen nyaralni, kocsival meg hazavisznek.
Jaj, de még volna mit mesélni! Fülig szerelmes vagyok az állatorvosba, aki megvarrta szegény Szutyi dróttal átvágott lábát és borzasztóan zavarba ejtett, amikor sietve tudomására akartam hozni - kihasználva, hogy a Győző mérlegelte a kába kutyáját -, hogy neem-nem, dehogy, nem vagyunk egy pár. Sikertelenül. Belezavarodtam, és most lehet nem tudja, hogy nyugodtam elkérheti hétfőn a számom a Győzőtől, mikor visszamegy a sebet megnézetni. Pedig ez olyan férfi, akivel szeretnék együtt is élni, nem csak megtetszett.
És még mennyi minden!
Imádok élni!
Mostantól 4 szombaton át mindenféle táncot ingyen ki lehet próbálni a Gödörben!
Kontakt, kortárs, capoeira, tai-chi, jazztánc, radioballett, jóga, ...
Na, ez sem most történt, de ellopta valami Istenáldotta lélek a biciklimet a Margitszigetről, a futópálya mellől egy békés vasárnap reggelen.
Egy hónapomba telt összekunyerálni a megfelelő alkatrészeket a barátoktól, ismerősöktől és összerakni. Csodaszép lett.
Még egy hónapig sem élvezhettem ki, épp kezdett összeállni annyira, hogy végre nem voltak nagy gondok vele.
Még a barátaimnak sem tudtam megmutatni.
Na, nincs többet. Nincs pénzem másikra. Több elkérhető alkatrész sincs.
Még csak egy képem sincs róla...
Brühü.
Remélem - tudom, nem buddhista hozzáállás, de hát, azért akkor is - épp a tolvaj alatt hullott szét a még meg nem szereltetett kormánycsapágy, és beverte az orrát.
...
Blog szempontjából ezért érdekes az ügy:
Mert most már tudom, hogy egyszerűen nincs jobb megoldás városban közlekedéshez a biciklinél. Imádtam reggel a friss, még hűs levegőn 10perc alatt átérni a munkába, simogatott a szellő a hídon, alattam a Duna és a város, hazafelé meg komótosan csordogáltam a menetszéllel enyhített forróságban visszaflé, megálltam egy kakaós kelt kifliért, nekidőltem a biciklinek és majszoltam, néztem a villamosra várókat, és percek alatt értem oda bárhova, és szabadnak éreztem magam, könnyűnek - amíg valami bénázást nem kiviteleztem, sosem kellett órákat várnom buszra, igazodni utolsó villamoshoz.
Biciklit mindenkinek!
Ezért minden féláron van nála, ami romlandó. Amúgy drága zöldséges, de így most megéri igazán.
Pl. 200Ft körül a zöldbab, áfonya, doboznyi 250Ft, ööö, a többire nem emlékszem.
De akkor is minden megéri.
Ja, a tojás darabja 16Ft.
Mindez a Bartók Béla úton. Bertalan Lajos utcai villamosmegállónál van egy kis térszerűség, ott. Bertalan-Bartók kereszteződés. Balkéz felől.
Ma 18h-ig, holnap (szombaton) 13ig.
A Szabadság-hídon át vezet az út hazafelé munkából.
Ahogy keltem át, megálltam félúton, mert minden olyan tökéletes volt, én meg éhes. Nekidőltem a bicikli vázának, épp egy kis sáv árnyékban (Budáról bal kéz felőli oldalon, egy kis erkélyen a hídon), elővettem a tegnapról megmaradt dinnye darabokat (még viselte a céges hűtő áldását). Néztem szerte szét, a pillérnél fodrozódó vizet, a tűző napot, a világító házakat, a járókelőket, a rakparton ülő szerelmeseket (hajaj), a kiköpött dinnyemagot.
És már megint nagyon jó volt.
Olykor az élet császárának érzem magam.
És ez tényleg nem került semmibe. (A bicikli, meg a dinnye is ajándék volt, de élvezni már magamnak kellett.)
Ellustultam leülni a gép elé munkaidőn túl.
Ez már jó pár napja történt, így ismét nem a lelkesedés tüzével gépelem be, csak előkotrom az emlékeim közül.
Az úgy volt, hogy a láncleszedő cuccért kellett beugorjak a nagybátyámhoz a tv-be. Igen, a bicikli még mindig nem volt okés. Így busszal mentem, pontosabban trolival. A 70essel. Az egyik kedvenc járatom. Jó útvonal.
Tulajdonképp megint semmi különös nem történt, egyszerűen csak most valahogy magától megvalósult az a játék, hogy nem vagyok idevalósi, ismeretlen, tök új élmény a város. Megint valami pazar fények voltak - mind ezen a nyáron különösen -, párolgott a bőröm, bágyadt voltam a melegtől (hála égnek, mert ilyenkor kevesebbett töröm a fejem a világ dolgain, érzéseimen, így egész egyszerűen csak elvagyok). Ültem, kevesen voltak, minden mégis vibrált, élénk volt, meg egyszerre súlyos is (olyan kipárolgós súly), kidugtam a fejem picit - vigyázva, mert nem szabad kihajolni az ablakon -, a szél telefújta az arcom a hajammal - de romantikus -, és csak fölfelé néztem, a házak tetejét - így minden tök más volt, mint máskor.
Ez az egyik legjobb szórakozás: egy utcával arrább menni A-ból B-be, vagy elfordítani a fejem 15°kal és máris minden átalakul, felfedezek.
Szóval megint ennyi. Velőt nem rázok a történeteimmel, de most mit tegyek: a téma ennyi tulajdonképpen. Hogy nincs miből finanszírozzam a szórakozást - ez az állás nem javított a helyzeten -, s mégis számtalan lehetőség van mulatni az időt. Az megy.
Ja, hazafelé meg felülök a trolira a végállomáson, megint kirakom az arcom a levegőre, erre egyszercsak nem értettem, mit érzek a bőrömön. Levizipisztolyoztak. Meglepett. Meg őket is, hogy eltaláltak (visszahúzták a fejüket a vállukba). És jót röhögtünk.
13-án, azaz ma nyit meg, ha minden igaz. És az első hónapban ingyen látogatható.
Este mozi, amúgy meg látványos és izgalmas a dunán strandolni (vélelmezem).
Megint, ha az ember a hunyadi téri piacon járna: a sarkon (Király és... Csengery?) van egy CBA, itt minden szombaton megillet bárkit 15% kedvezmény a vásárlás végösszegéből.
Jézus, erről tök megfeledkeztem! Itt hevert vázlatban, és nem raktam ki:
* Tér-film-zene, június 28.-óta van már, a WestEnd tetején.
és még a hétvégére:
* Francia utcabál, szombat, délelöttől, Francia Intézet-Bem rakpart (sanzon, tüzijáték, családi sportpróbák, pingpong, falmászás, et cetera)
* veteránautók felvonulása, szombat, 16h, Akadémia (nézegetni az tök ingyen van)
* Ötórai tea tánc (mi van?), WestEnd tetőterasz, vasárnap, 19.30 (hát nem tudom mi ez, de jól hangik a város felett swinget ropni, vagy hallgatni)(ja, most nézem: tér-film-zene program)
A többit rátok bízom, nem fésülöm át a programokat.
Nem tudom palástolni az izgatottságom - kiderült, hogy nem vagyok itt egyedül. Olvassa egy kedves fiú a blogot. Elképesztő. És írt nekem. Úgyhogy ezt most akkor neki ajánlom:
Életem egyik legjobb vacsoráját költöttem el az imént (mondjuk, azért úgy alig másfél órája).
Jöttem hazafelé a meditációról, erősnek, szerencsésnek éreztem magam, s annyira élveztem, hogy úgy döntöttem nem számít a pénz, megveszem vacsorára, amit megkívánok, lett légyen az bármi. Huhh, de jó, hogy nem a lazac volt az, mert így mégsem költöttem sokat, mindössze 400Ftot.
Szóval szerencsémre friss kiflit és tonhalkonzervet (mármint tonhalat, konzervből) akartam enni. Ritkán támad kedvem halra, sajnos, pedig tudom, milyen egészséges is. Meg azért nem is nagyon olcsó. De minden pénzt megér az omega3 zsírsav. Szóval, hogy ezt vettem. Kivételesen jó volt a kifli is, kedvemre való. Szuper elégedett voltam magammal, már csak a vásárlás miatt is. Hazajöttem, végre a Papa is befejezte - bocs Papa -, lerakhattam a telefont és nekiláthattam az áhitott vacsorának.
Hogy én milyen körülményesen és erőlködve írok...
Szóval annyi, hogy magamhoz vettem egy tányért, recés kést, nekidőltem a fiókos szekrénykémnek az ablak előtt, kinyitottam egy tenger fotónál az olasz ElleDecort, és így igen egyszerűen, csak zacsiból, konzervdobozból elnyammogtam a kifliket haldarabkákkal. Olyan jól esett! Egyszerűen semmi különös, de jár a szellő, és csak nagyon jól esett, amit ettem. Aztán eldőltem hanyatt ott helyben, fejem alá kulcsoltam a halszagú-olajos kezem (gratulálok, de már mindegy) és néztem ki az ablakon. Már van a párkányon pár növény, egy kis csíkon az égboltot is láttam, a gerincem kiegyenesedett, a lábam felsóhajtott, és ennyi. Ennyi kell a boldogsághoz.
Igen, gondolom, negédesen hangzik, vagy mintha mórikálnám magam, de hát higgyetek: ez most ennyi.
Jó éjt András, álmodj szépeket!
Na, ennek sincs köze a bloghoz, de ezt most le kell írjam: egyetlen kollégám berakta a felkelő nap házát. El sem hiszem. De tudjátok mit, én élvezem. Ezt is lehet. Mert élni nagyszerű. Komolyan.
Bár már nincs meg az a lendület, amivel hazatértem, de csak felidézem valahogy, hogy megírjam ezt a beszámolót.
Történt ugyanis, hogy leveleztem egy barátnőmmel, hogy idén még nem is strandoltunk. Szó szót követett, hogy akkor most itt az idő, menjünk.
És egyszerűen tökéletes lett. Már attól meg voltam hatva, hogy valamit meg is valósítunk az elképzeléseinkből, meg ilyen nagyfokú lelkesedést is rég tapasztaltam a barátaim közt, szóval már előtte napokkal is élvezetes volt minden perc. Végre eljött a nagy nap. Szombat este 8 felé gyülekeztünk nálunk, vihorásztunk, kocsiba ültünk és irány Csopak. Imádok éjjel utazni, ettől egész olyan, mintha valami hosszú kalandra indulna az ember. A lányok egyszerűen nem is bírtak magukkal. Nem autópályán mentünk, amitől meg még megnyújtottuk az úton levés élményét - történetesen 4 óra alatt értünk célt. Közben megálltunk Etyeken, ahol egy sváb buliba botlottunk, kicsit ültünk a sörpadon, mosolyogtunk a táncosokon. Meg kicsivel később megálltunk egy benzinkútnál is, amit szintén imádok (olyan apróságokkal lehet feldobni egy egyszerű autózást). Sercegtek a rovarok a csapdában (tudjátok az az elektromos), a kutas mesélt rovarinvázióról, kávéztunk. Ó, hogy szeretem az ilyet! Utazni, kószálni, megállni soha nem látott helyeken.
Na de csak leértünk végül.
Lepakoltunk (kiderült, hogy Zoli szüleinek van ott egy lakása, amibe csak másnap jönnek, így a mienk lehetett erre az estére). Irány a part. Ó, és ismét ó. De nem tudom kifejezni jobban. Én a vizet úgy vágytam már! Gyorsan ruha le, vízbe és nyitottam a pezsgőt (na, ez a pezsgő külön történet, de nem tartozik sajna a tárgyhoz, a lényeg, hogy egy Moet-hoz volt szerencsénk, hogy tényleg megadjuk a módját). Állati jó volt. Állni a balcsiban, balzsamos levegőben és balzsamos vízben. Ó. Pezsgőt kortyolni, meg becsobbanni a víz alá. Á. Ú. Hmm. Sőt én levetettem a fürdőruhákat is, mert az aztán már az élvezetek legmesszebb menőkig fokozása, ha a víz végig, akadálytalanul és gátlástalanul simogat. Na, szóval elképzelheti mindenki, pazar volt.
Azért egyszer csak kimentünk a partra, ott meg azzal fogadtak, hogy boldog szülinapot - mert hogy az volt - és kaptam tőlük dianás cukrot. Én nem is tudtam megköszönni, meg voltam lepve, mert nem szülinapi bulinak szerveztem, nem is szóltam. De olyan jól esett.
(Szerintem a benzinkútnál vették, mert az Éva mondhatta nekik, hogy nekem ma van a szülinapom, mert elszóltam magam nála ebédnél, hehe.)
Aztán ültünk még a parton, boroztunk, beszélgettünk, remek volt. Kint aludtunk az erkélyen, ami megintcsak az ingyenes és remek élvezet (simogatja az arcod a szél, susognak a fák, résnyire kinyílik a szemed, világosodik, jaj, de szép, meg csípnek a szúnyogok). Délelőtt is pancsoltunk még kicsit, jól elfáradtunk mire hazaértünk.
Frissiben át is rendeztem a szobám - tudjátok új élet, friss lendület. (Á, nem, még semmi változás azóta, bár jobban néz így ki a szoba rám eső fele.)
Na, de sok beszédnek sok az alja, mondani csak annyit akartam, hogy nem kell azon görcsölni, hogy nem tudsz a városban eljárni szórakozni. Aludj a szabadban, akár csak városközelben egy kilátón, vagy kocsikázzatok, céltalan utazgassatok egy barátoddal, akinek van pénze autót fenntartani, meg efélék.
Technikailag a dolog így festett: volt szerencsénk kocsit kölcsönkérni, így nagyon jutányos volt az út, máskülönben nem ment volna (a vonat kb. 5000Ft oda-vissza, így meg öten kellett fejenként 1560Ftot adjunk a Zolinak benzinre - nagyon megérte).
Bort meg hozzanak azon barátaid, akiknek van állásuk :) Legyél te a szervező és ötletgazda, s akkor már megtetted a magadét. Netán süss valamit (amit én ugyancsak nem tettem).
Szállás meg megintcsak adódott, de ha az nincs, hát lehet parton aludni, vagy nem aludni is.