Bár már nincs meg az a lendület, amivel hazatértem, de csak felidézem valahogy, hogy megírjam ezt a beszámolót.
Történt ugyanis, hogy leveleztem egy barátnőmmel, hogy idén még nem is strandoltunk. Szó szót követett, hogy akkor most itt az idő, menjünk.
És egyszerűen tökéletes lett. Már attól meg voltam hatva, hogy valamit meg is valósítunk az elképzeléseinkből, meg ilyen nagyfokú lelkesedést is rég tapasztaltam a barátaim közt, szóval már előtte napokkal is élvezetes volt minden perc. Végre eljött a nagy nap. Szombat este 8 felé gyülekeztünk nálunk, vihorásztunk, kocsiba ültünk és irány Csopak. Imádok éjjel utazni, ettől egész olyan, mintha valami hosszú kalandra indulna az ember. A lányok egyszerűen nem is bírtak magukkal. Nem autópályán mentünk, amitől meg még megnyújtottuk az úton levés élményét - történetesen 4 óra alatt értünk célt. Közben megálltunk Etyeken, ahol egy sváb buliba botlottunk, kicsit ültünk a sörpadon, mosolyogtunk a táncosokon. Meg kicsivel később megálltunk egy benzinkútnál is, amit szintén imádok (olyan apróságokkal lehet feldobni egy egyszerű autózást). Sercegtek a rovarok a csapdában (tudjátok az az elektromos), a kutas mesélt rovarinvázióról, kávéztunk. Ó, hogy szeretem az ilyet! Utazni, kószálni, megállni soha nem látott helyeken.
Na de csak leértünk végül.
Lepakoltunk (kiderült, hogy Zoli szüleinek van ott egy lakása, amibe csak másnap jönnek, így a mienk lehetett erre az estére). Irány a part. Ó, és ismét ó. De nem tudom kifejezni jobban. Én a vizet úgy vágytam már! Gyorsan ruha le, vízbe és nyitottam a pezsgőt (na, ez a pezsgő külön történet, de nem tartozik sajna a tárgyhoz, a lényeg, hogy egy Moet-hoz volt szerencsénk, hogy tényleg megadjuk a módját). Állati jó volt. Állni a balcsiban, balzsamos levegőben és balzsamos vízben. Ó. Pezsgőt kortyolni, meg becsobbanni a víz alá. Á. Ú. Hmm. Sőt én levetettem a fürdőruhákat is, mert az aztán már az élvezetek legmesszebb menőkig fokozása, ha a víz végig, akadálytalanul és gátlástalanul simogat. Na, szóval elképzelheti mindenki, pazar volt.
Azért egyszer csak kimentünk a partra, ott meg azzal fogadtak, hogy boldog szülinapot - mert hogy az volt - és kaptam tőlük dianás cukrot. Én nem is tudtam megköszönni, meg voltam lepve, mert nem szülinapi bulinak szerveztem, nem is szóltam. De olyan jól esett.
(Szerintem a benzinkútnál vették, mert az Éva mondhatta nekik, hogy nekem ma van a szülinapom, mert elszóltam magam nála ebédnél, hehe.)
Aztán ültünk még a parton, boroztunk, beszélgettünk, remek volt. Kint aludtunk az erkélyen, ami megintcsak az ingyenes és remek élvezet (simogatja az arcod a szél, susognak a fák, résnyire kinyílik a szemed, világosodik, jaj, de szép, meg csípnek a szúnyogok). Délelőtt is pancsoltunk még kicsit, jól elfáradtunk mire hazaértünk.
Frissiben át is rendeztem a szobám - tudjátok új élet, friss lendület. (Á, nem, még semmi változás azóta, bár jobban néz így ki a szoba rám eső fele.)
Na, de sok beszédnek sok az alja, mondani csak annyit akartam, hogy nem kell azon görcsölni, hogy nem tudsz a városban eljárni szórakozni. Aludj a szabadban, akár csak városközelben egy kilátón, vagy kocsikázzatok, céltalan utazgassatok egy barátoddal, akinek van pénze autót fenntartani, meg efélék.
Technikailag a dolog így festett: volt szerencsénk kocsit kölcsönkérni, így nagyon jutányos volt az út, máskülönben nem ment volna (a vonat kb. 5000Ft oda-vissza, így meg öten kellett fejenként 1560Ftot adjunk a Zolinak benzinre - nagyon megérte).
Bort meg hozzanak azon barátaid, akiknek van állásuk :) Legyél te a szervező és ötletgazda, s akkor már megtetted a magadét. Netán süss valamit (amit én ugyancsak nem tettem).
Szállás meg megintcsak adódott, de ha az nincs, hát lehet parton aludni, vagy nem aludni is.
