Na, ez sem most történt, de ellopta valami Istenáldotta lélek a biciklimet a Margitszigetről, a futópálya mellől egy békés vasárnap reggelen.
Egy hónapomba telt összekunyerálni a megfelelő alkatrészeket a barátoktól, ismerősöktől és összerakni. Csodaszép lett.
Még egy hónapig sem élvezhettem ki, épp kezdett összeállni annyira, hogy végre nem voltak nagy gondok vele.
Még a barátaimnak sem tudtam megmutatni.
Na, nincs többet. Nincs pénzem másikra. Több elkérhető alkatrész sincs.
Még csak egy képem sincs róla...
Brühü.
Remélem - tudom, nem buddhista hozzáállás, de hát, azért akkor is - épp a tolvaj alatt hullott szét a még meg nem szereltetett kormánycsapágy, és beverte az orrát.
...
Blog szempontjából ezért érdekes az ügy:
Mert most már tudom, hogy egyszerűen nincs jobb megoldás városban közlekedéshez a biciklinél. Imádtam reggel a friss, még hűs levegőn 10perc alatt átérni a munkába, simogatott a szellő a hídon, alattam a Duna és a város, hazafelé meg komótosan csordogáltam a menetszéllel enyhített forróságban visszaflé, megálltam egy kakaós kelt kifliért, nekidőltem a biciklinek és majszoltam, néztem a villamosra várókat, és percek alatt értem oda bárhova, és szabadnak éreztem magam, könnyűnek - amíg valami bénázást nem kiviteleztem, sosem kellett órákat várnom buszra, igazodni utolsó villamoshoz.
Biciklit mindenkinek!
