Nem tudom palástolni az izgatottságom - kiderült, hogy nem vagyok itt egyedül. Olvassa egy kedves fiú a blogot. Elképesztő. És írt nekem. Úgyhogy ezt most akkor neki ajánlom:
Életem egyik legjobb vacsoráját költöttem el az imént (mondjuk, azért úgy alig másfél órája).
Jöttem hazafelé a meditációról, erősnek, szerencsésnek éreztem magam, s annyira élveztem, hogy úgy döntöttem nem számít a pénz, megveszem vacsorára, amit megkívánok, lett légyen az bármi. Huhh, de jó, hogy nem a lazac volt az, mert így mégsem költöttem sokat, mindössze 400Ftot.
Szóval szerencsémre friss kiflit és tonhalkonzervet (mármint tonhalat, konzervből) akartam enni. Ritkán támad kedvem halra, sajnos, pedig tudom, milyen egészséges is. Meg azért nem is nagyon olcsó. De minden pénzt megér az omega3 zsírsav. Szóval, hogy ezt vettem. Kivételesen jó volt a kifli is, kedvemre való. Szuper elégedett voltam magammal, már csak a vásárlás miatt is. Hazajöttem, végre a Papa is befejezte - bocs Papa -, lerakhattam a telefont és nekiláthattam az áhitott vacsorának.
Hogy én milyen körülményesen és erőlködve írok...
Szóval annyi, hogy magamhoz vettem egy tányért, recés kést, nekidőltem a fiókos szekrénykémnek az ablak előtt, kinyitottam egy tenger fotónál az olasz ElleDecort, és így igen egyszerűen, csak zacsiból, konzervdobozból elnyammogtam a kifliket haldarabkákkal. Olyan jól esett! Egyszerűen semmi különös, de jár a szellő, és csak nagyon jól esett, amit ettem. Aztán eldőltem hanyatt ott helyben, fejem alá kulcsoltam a halszagú-olajos kezem (gratulálok, de már mindegy) és néztem ki az ablakon. Már van a párkányon pár növény, egy kis csíkon az égboltot is láttam, a gerincem kiegyenesedett, a lábam felsóhajtott, és ennyi. Ennyi kell a boldogsághoz.
Igen, gondolom, negédesen hangzik, vagy mintha mórikálnám magam, de hát higgyetek: ez most ennyi.
Jó éjt András, álmodj szépeket!
