Az egész tényleg úgy kezdődött, hogy megint csak 200Ft volt a zsebemeben (és akkoriban még ezért meg is dolgoztam). Viszont napokig még nem számíthattam pénzre. Legjobb megoldásnak az tűnt, ha enni akarok, hogy lemegyek a boltba, veszek egy kiló lisztet és sütök magamnak kenyeret (ha jól rémlik, még egy olyan egykockányi 30Ftos csoki is belefért). Persze lehet vehettem is volna 200ért kész kenyeret, de azt gondoltam, legalább szórakozok kicsit, meg izgalmasabbat szerettem volna, mint egy sima, szemben levő kisbolti szikkadt fehér kenyér.
Ja igen, az is befolyásolt, hogy Noémi (akkori lakótársaim egyike) anyukája, Margit néni látogatóban volt nálunk, s szokása szerint fékevesztetten tombolt a konyhában hajnaltól késő estig. Sütött többek közt kenyeret is. Volt szerencsém megkóstolni, és isteni volt. Meg is kérdeztem félénken, hogy is kell. Persze, nem emlékszem. Csak az maradt meg, hogy tesz bele római köményt és ánizst is, meg elfelejtettem milyen további fűszereket.
De a kényszer és a finom kenyér élménye megindított, hogy belefogjak életem első kenyérsütésébe.
Na, most itt tennék egy olyan 2 órás kitérőt, élménybeszámolókkal, ami rólam és a kenyerekről szólna, de elfojtom valahogy magamban, végülis nem képezi szorosan a blog tárgyát. A lényeg, hogy valami perverz módon csodának tartom a kenyérféléket, és életem számos szép emléke fűződik hozzájuk, továbbá van egy dédelgetett álmom is (én és az álmaim meg egy újabb hosszabb fejtegetés). Szóval már rég megérett bennem a kenyérsütés iránti vágy.
Nos, és ekkor, bő egy évvel ezelőtt, találomra, mivel elfelejtettem az utasításokat, megsütöttem az elsőt. És isteni lett. Nyilván nem vagyok gourmand, de most tényleg, tök jó élmény volt. Nálam nem is arról szól a kenyérsütés, hogy tökéletes kenyerete hozzak világra, sokkal inkább a kreativitásról. Semmi nem kell hozzá, csak víz, élesztő és liszt, meg meleg. Innentől pedig azt csinál az ember, amit akar: formázod, fűszerezed, felhasználod a hűtőben hetek óta bolyongó, de semmie nem elég dolgokat (úgy, mint fél fej lilahagymát megpirítod, rásütöd a tetejére, árválkodó 2 aszalt paradicsomodat, 1 gerezd szottyadt fokhagymádat beleaprítod, stb).
Praktikus okokból sem rossz: szénhidrátgazdag a nehéz időkre, el lehet telni vele, a fűszerek jótékony hatásúak a szervezetedre és az ízletes kenyér laktatóbbnak is tűnik, lefagyaszthatod szeletelve, ha csak egyszer akarsz nagyobb adagot sütni, aztán kiveszel 2 szeletet a fagyasztóból és közéjük rakod a hűtőben fellelhető maradékokat (húscafatok, zöldségvégek, sajtdarabkák), kitűnően tartalmasabbá tehetsz vele valami levest, mondhatod a barátaidnak, hogy sütsz kenyeret, jöjjenek át este - és boroztok, kenyeret téptek, ők hoznak magukkal egy csomó mindent a kenyér mellé, a buli végén persze meg a te hűtődbe kerül a maradék, és máris számos szendvicsalapanyagod van.
Szóval próbáljátok ki. Iszonyú élvezetes. Jómagam azt hiszem még nem is sütöttem igazán kenyérnek nevezhető dolgot. Igazából kelt tésztákat csinálok, amiket egyszerűen kenyérnek/kiflinek/ilyesminek hívok.
Hogy hogyan is kell ezt csinálni tisztességesen, illetve a számos lehetőségről, ami a témában rejlik (és nem is gondolnátok) tájékozódhattok pl. itt: kísérleti konyha, just hungry, Gourmet Traveller, Dalla cucina, per te.
Hogy a kenyérrel meg aztán mit kezdjetek, pl. keressetek a canapés, bread salad szavakra.
